2011/12/27

 

Gábor szélcsendet, szembe szelet kapott az elmúlt napon, ami igencsak megnehezítette a haladást, hiszen a több száz kilós hajó a megfelelő, hátulról érkező hullámok adta lendület nélkül, nem tudja úgy szelni a habokat, lomhábbá, nehézkesebbé válik a mozgása. Gábor napi teljesítménye 26,1 tm (47 km), ami a körülményekhez képest igen szép helytállást mutat. Elmondta, eddig ez volt a legfárasztóbb napja, de szerencsére már érkezik a jó szél a kedvező hullámokal és hamarosan újra lendületbe hozza Vitézt.

Napközben sok vitorlázó medúzát látott Gábor, éjszak pedig  beugrott egy hosszú, hegyes orrú, uszonyok nélküli hal  a fedélzetre, de sajnos szegény nem érte meg a reggelt, mert amikor beesett, Gábor a kabinban pihent, nem vette észre, csak miután kiment újra evezni, de addigra már késő volt megmenteni. Egy kis technikai gubanc is támadt az éjjel, valahogyan víz került az árboc belsejébe és zárlatot okozott, ezzel kétszer is lecsapta az összes biztosítékot. Bent a kabinvilágítás egy időre megszűnt, de Gábor rövid időn belül megoldotta a helyzetet, mostanra már minden működikk rendesen.

A vízbeesés után átázott ruhákat Gábornak sikerült kiszárítania, sőt, a hőmérséklet oly mértékben emelkedik, - így dél felé haladva- hogy tegnap még este 6-kor is pólóban evezett.

Az Atlanti-óceán átkenuzása

Rakonczay Gábor az első magyar Atlanti-óceánt átevező páros férfi tagja, több ezer mérföld óceáni tapasztalattal és három óceánátkeléssel a háta mögött, ismét hajóba száll.

A világon elsőként és egyedül fog kenuval átkelni az Atlanti-óceánon egy speciális hajóval, amit a híres óceáni vitorlázó, Fa Nándor tervezett és épített.




Hírlevél feliratkozás